Sokáig nem tudtam, hogy az vagyok, mert ugyanúgy zenéltem, táncoltam, játszottam vagy rendeztem színpadon, mint ahogy írtam. Tanárként pedig egyszerre művelhettem mindegyiket.

Sokára derült ki, hogy a szövegeim nemcsak az én játékaim, de mások számára is fontosak. Először verseim jelentek meg, és bármit írok is azóta, mindig a költészet marad az irodalmi anyanyelvem. A vers zeneisége, sűrítettsége és titka miatt — hogy többet rejt, mint amit beleírok — a líra áll hozzám a legközelebb.

A regényeim olyan történetekből születnek, amelyek szétfeszítik a vers kereteit — mindezidáig női történetek voltak.

Amióta anya vagyok, gyerekeknek is írok, és arra törekszem, hogy ugyanazzal a nyelvi igényességgel tegyem, mint amit a versek kívánnak, és hogy a meséimet a szülők is szívesen olvassák.